Monday, November 24, 2008

fűszeres roti

A hétvégén vendégség és ehhez kapcsolódó indiai vacsora színesítette és fűszerezte a szabadidőm. Már korábban, több alkalommal készített menűt főztem, egy-egy elem cserélésével - ezért jó, ha egy étkezés sok-sok apró fogásból áll, mert akkor végtelen számú variációt lehet kiagyalni, a gasztro blog olvasóit pedig a fogások hálójába vonni és a linkek csapdába ejteni!
Fűszeres okra és csicseriborsó curry készült, mangó chatnival (ezt majd egyszer máskor írom le), amihez fűszerekkel összefőzött basmati rizst és fűszeres rotit készítettem. Most csak ezt az utóbbit receptelem ide.
A roti családi és utóneve így hangzik: besan ki masala roti.
Hozzávalók:
25 dgk teljeskiőrlésű liszt (lehet csicseriborsó lisztből, vagy fele-fele)
2-3 ek. olaj
1-1 tk. őrölt rómaikömény és mangópor
fél-fél tk. kurkuma és chilipor
kevés só.
Készíteni pedig roppant egyszerű: nagyjából 2 dl vízzel kell jól összedolgozni, egy órát pihentetni a hűtőben, majd kis gombócokat formálni, vékonyra nyújtani, és mindkét felükön megsütni. Forgatáskor nagyon vékonyan olajjal kell megkenni, és akkor jó, ha legkésőbb a második forgatáskor buborék képződik benne és ufószerűen kidagad. Ezalkalommal nagyon példásan viselkedett. A végeredmény enyhén csípős lett (a chili mennyiségével ezen lehet változtatni mindkét irányban), és 8-9 darab készült ebből az adagból.

Korábban roti-variáció a pánkón: rotikészítés lépésről lépésre

No comments: