Monday, October 13, 2008

Csípős sütőtökleves


Ezt a levest még múlt héten főztem és sokat filóztam, feltegyem-e, merthogy annyi sütőtökleves recept van már a neten, amivel Dunát lehetne rekeszteni. Nekem viszont ez kissé különleges lett, ugyanis még csípősen nem ettem ilyet. Sőt, egyáltalán a csípős ételeket se szerettem soha. Eddig. Mostanában kezdek ugyanis rákapni az ízre. De nem a paprika csípősségére, hanem a borséra.

Hozzávalók:
kb. 1 kg sütőtök (kanadai)
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
4 szál répa
2 szem krumpli

olaj
őrölt szerecsendió
őrölt gyömbér
zúzott tarkabors
natur ételízesítő
3-4 ek. tejföl
1-1,5 dl tejszín
reszelt füstölt sajt a tetejére

A vöröshagymát apróra, a fokhagymát szeletekre vágom, és együtt megdinsztelem őket egy kis olajon 1-1 tk. gyömbérrel, szerecsendióval és borssal. A sütőtököt megpucolom, kockákra vágom, a krumplit és répát szintén, és mehet a fazékba a hagymához egy kis sóval, ételízesítővel. Felöntöm annyi vízzel, hogy jól ellepje és puhára főzöm. Ekkor az egészet összeturmixolom a tejföllel és tejszínnel, majd visszateszem még rottyanni egyet. Ha kell, utólag még fűszerezem.
Én tálaláskor füstölt sajtot reszeltem a tetejére.

Azt vettem észre, hogy forrón sokkal csípősebb, mint hidegen, merthogy hidegen is nagyon jó enni. És azt hiszem azért lett ilyen csípős, mert a bors az elején kiengedte erejét az olajban.
Büszkén állítom, hogy még a barátomnak is ízlett, aki pedig irtózik a sütőtöktől :o)

7 comments:

irisz said...

de jó, én is a bors csipős dolgokat szeretem. Szerintem kicsit sem baj, ha sokféle verzió van fent u.abból a típusú ételből - legalább lehet válogatni. :)

Kriszta said...

Én most totál rákattantam a tarkaborsra :)

Ördögh Zsófi said...

hú ez jól hangzik Kriszta!
bors jó! :)

Kriszta said...

Az ősidőkben volt egy ifjúsági sorozat a tévében, a Bors őrs. Lassan mi is megalapíthatnánk :D

Kitti :) said...

Szia Kriszta!
végre van időm újra többet főzni :)
már régóta áhitok egy jó kis sütőtöklevesre, így tegnap ráakadtam a receptedre és el is döntöttem, h ma elkészítem :). ami nagyon tuti benne, hogy pikk-pakk készen van :) és sok-sok vitaminnal teli-amit a babám odabentről erőteljes rugásokkal preferált :) köszi :)
ui: őrölt gyömbér helyett frisset tettem bele, így az is dobott egy árnyalatot a különleges csípősségen :)

Kriszta said...

Szia Kitti :)
Örülök, hogy ízlett a leves! Azóta már én is csak friss gyömbért használok ;-)
Akkor Te is fogsz recepteket felrakni? :)

Kitti :) said...

igeeen, lassan újra aktivizálom magam a pánkók közt :) - sok újat próbálgatok mostanság - pl. a csicseri borsó :)...szóval hamarosan reppentem a recepteket ;)