Thursday, September 11, 2008

Humusz vöröslencséből rozskenyérrel

A vörös lencsében az a jó, többek közt, hogy gyorsan megfő. Ezért ma, a lassú áztatást, hosszú főzést igénylő csicseriborsó helyett, vörös lencséből csináltam humuszt. Négy fekete kardamont, két-három babérlevelet, egy egész fahéjat és egy tk. kurkuma port tettem a vízhez, amiben főtt, és némi sót, ezt a korábban már Frazon Zsófi által bemutatott channa dal nevű indiai étel mintájára, igaz ott sárga lencsével történik u.ez.

A megfőtt lencséhez egy apróra vágott gerezd fokhagymát, kevés olíva olajat, tahinit - azaz szezámport, borsot és nagyon kevés vizet (sajnos a lencse leve teljesen elfőtt) tettem, botmixerrel összemixeltem.

A rozskenyér 35 dkg teljes kiőrlésű lisztből (20 dkg rozs, 15 búza), 1 zacsi élesztőporból, 1 dl olajból, egy marék vegyes magocskából, 1-1 csipet sóból, cukorból és 4dl vízből állt össze. Ez a második eset, hogy kézzel dagasztottam a tésztát, de nagyon élveztem. Egy órát kelt, fél órát sült.

Salátának répát és fehér káposztát szeleteltem hosszúkásra, egy kevés citromot, mézet tettem rá, borsot, és elkevertem sok joghurttal (most szójajoghurttal).

5 comments:

Frazon Zsófi said...

ugyan már voltam ebédelni, de ezentúl nem fogom itt a dógozósban a vajaspánkót nézegetni, mert tiszta kiszúrás :( bár, ez az egész munkába járás, ez is nagyon hervasztó. muszáj lesz kitalálnom valamit. esetleg csinálhatnék egy tankonyhát... hm? ott lehetne muzbo termékeket is kotyvasztani!

irisz said...

benne vagyok, esetleg ki is bővíthetnénk a szuper múzeumi boltot kis kávézóvá (café muzbo, hmmm), ahol meleg ételeket is lehet rendelni. Teázós rutinnal pályázok majd egy felszolgálói állásra - csak összejön a néprajzos karrier :))))

Frazon Zsófi said...

és akkor bringázhatnál az EtnoVelo csapatban!

irisz said...

csupa megérős dolog! remélem nem bánja a múzeumi nép, ha átreformálódik a büfé kínálatuk sonkás sajtos szenvicsről' humuszosra :D

Frazon Zsófi said...

szerintem nem
:)