Thursday, July 24, 2008

Észak-indiai preparation 2. folyt.

Mielőtt az igéreteimnek megfelelően befejezem a keddi vacsora menüsorát, szeretnék egy fűszerről írni. Ez pedig a fekete kardamom mag. Zöldet már régóta használok, amikor még azt sem tudtam, hogy mi fán terem egy rendesen megcsinált indiai étel, zöld kardamom magom már akkor volt otthon. Leginkább tejes teába (a tejjel forraltam össze), vagy kávéhoz használtam: a kotyogóba a kávéörleménnyel együtt tettem be 1-2 zöld kardamom magot, csak a héját kicsit megtörtem, így a végeredmény egy nagyon kellemesen fűszeres ital lett. Fekete kardamom magot viszont most használtam először. A mag kétszer akkora, mint a zöld, de sokkal aromásabb - leginkább füstös - illata van. Mindkét fajta esetében fontos az antidepresszáns hatás - ami talán ilyen őszi időben nem is utolsó.
A channa dal - fűszeres lencse - egyik alapfűszere a fekete kardamom mag. Az étel 25 dkg sárga lencséből készül, amit a főzés előtt egy órára beáztattam, majd 4 szem fekete kardamom maggal, 2 nagy fahéjjal, 2-3 babérlevéllel, 1 kk kurkumával, sóval fel tettem lassú tűzön, lefedve főni, másfélszeres vízben, kb. fél órára. Miközben főtt, elkészítettem hozzá a fűszeres alapot. Ehhez egy jó nagy hagymát (vagy kettő kisebbet) szálakra vágtam, vajon (ghee) aranybarnára sütöttem, beletettem 2 gerezd összetört fokhagymát, 1 tk reszelt gyömbért, pár perc sütés után pedig következtek a porfűszerek fél-fél teáskanállal: chilipor, édesköménypor, channa masala, garam masala, végül 2 szárított piros chili. Újra 1-2 perc pirítás, majd hozzá 2 paradicsom finomra aprítva, és így főztem 3-4 percig (kevergetés mellett). Akkor tuti, amikor egészen massza szerű, és a vaj szinte külön válik. Ehhez jöhet a megfőtt lencse, majd az egészet néhány percig még lassan együtt kell forralni. Ezt a fogást érdemes először csinálni, mert nagyon könnyen melegen tartható, vagy melegíthető.

Végül pedig a krumplis raita, ami annyira egyszerű, hogy tk. a főzés bármelyik üres 10 percében elkészíthető. Négy főre 8 szem apróbb krumpliból csináltam, amit előtte megfőztem, egy tálban villával szétnyomtam, tettem hozzá egy kevés apróra vágott lila hagymát. Egy nagy doboz joghurtot alaposan kikevertem, hozzáadtam egy evőkanál barnacukrot (lehet méz is), 1,5 tk pirított római köményport, ízlés szerint chiliport és fekete kősót. A joghurtot ráöntöttem a krumplira, tettem még hozzá korianderlevelet (nekem oljaban eltett van), és egy csipet édesköményt. Majd jól összekevertem.
Az egész menü tehát a fűszeres lencséből, a sajtos borsóból, krumplis raitából és a mentás lepényből állt. Így együtt több órát vesz igénybe, de néha mégis megéri végigcsinálni. Az is klassz, ha csak egy-egy fogást készít el az ember, kis rizzsel és/vagy raitával, attól függően, mennyi idő van rá. Ha megnézitek az előző menüt, amit pár hete leírtam (itt és itt, ugyancsak folytatásos kisregény formátumban), akkor láthatjátok, hogy logikailag hasonló: levesszerű lencse/borsó, zöldséges curry, raita és lepény. A két menü így tk. négy étel, két raita és két lepény, amelyek ízlés szerint variálhatók. A menüsorok természetesen csak javaslatok. Szerintem érdemes velük kísérletezni.
Befejezésnek pedig egy laza desszert, ami a csípős és fűszeres ételek után jó levezetésnek: ananászt és egzotikus befőttet turmixoltam össze vanília fagylalttal.
A desszert része a medvéket (és barátaikat) is nagyon izgatta, nézték is, hogy van-e még...Nekem úgy tűnik, a pánkó szerzők - a csokoládéságon kívül - az indiai ételekben is közös érdeklődést mutatnak, így már több remek étket találhattok az oldalon, ha az indiai címkére klikkeltek!

6 comments:

irisz said...

na de hol vannak a medvék??? :D

frazon zsófia said...

jesszusom! hogy feledhettem! azonnal gyógyítok!

irisz said...

még kicsit morcos az absztrakt medve, h. hiába cammogott el a bemutató főzésre, fel sem került ... de pár nap alatt megbékél. :)

frazon zsófia said...

hú, micsoda mázlim van!
:D
csak, hogy a többiek is értsék: a narancssárga orrú medve nem nálunk lakik, ő vendégségbe jött...

Renata said...

Ezeket az indiai finomságokat alaposan megnézem majd, de a blog egésze érdekes és értékes. Úgy látom jó csapatot alkottok ti Pánkók!

irisz said...

:) köszönjük szépen!

mi pánkók :)