Sunday, August 3, 2008

Tojásmentes gyümölcskenyér

Korábban már egyszer leírtam egy gyümölcskenyér receptet, akkor még félúton voltunk a teljes tojásmentes süteménygyártás felé.
Most mind a hat darab tojás kimaradt az eredeti recepthez képest, a liszt is százszázalékban teljes kiőrlésű, és barnacukorral készült.
Még a csokoládét kellene karobra cserélni, és akkor teljes mértékben antiallergén volna számomra.
De sajnos, még hosszú út lesz, mire én a csokoládéról úgy érzem majd, h. nélkülözni tudom. :)

A közeli, Márvány utcai bioboltban többféle magot, és aszalt gyümölcsöt lehet kimérve kapni, így a hozzávalókat leginkább az ottani kínálat határozta meg:

Hozzávalók:
30 dkg teljes kiőrlésű liszt
kevés szódabikarbóna
fél dl olaj
őrölt gyömbér por
20 dkg melaszos barnacukor / 8 dkg méz (épp mézhiány csapta fel a fejét, így mi most cukroztunk)
+ annyi víz, amivel a tojással készült tésztához hasonló állagú lágy tésztát kapunk (kb. 2 dl)

belevalók, összesen 30 dkg:
aszalt datolya, - alma, - sárgabarack, mazsola, mandula, kevés reszelt gyömbér, apróra kockára vágott étcsokoládé, apró kockára vágott alma,

borítás: kis tábla étcsokoládé (én ebből raktam a tésztába is a kis kockákat, a maradékkal öntöttem nyakon)

A végeredmény egy tökéletes vasárnapi reggeli, mézes kávéval, szantálos-mandulás sencha teával - ki, hogy szereti.

13 comments:

vörösjuli said...

Sziasztok Ízeskék,

nagyon vonzók vagytok. Humusz, répa, cukkíni, "nem is tudom.. szépségek", oldódó sűrűségek, tömörülő könnyűségek! Szevassztok!!
lágyuló csokkító, szilárduló mandül zelleren, csupsz - mupsz finiségek, olé... én még a lilafüge blogon kalandoztam párszor ezelőtt, de most majd lesek tőletek is el ezt vagy azt..

nájsznájsz - jók vagytok!
zsüliett

irisz said...

óó kedves Zsüliett, köszönjük a finom mesés habos cifrán kacskaringós köszöntő szavakat, örömünkre szolgál, ha felkeltettük az érdeklődést zöldséges pajtásainkkal.

Frazon Zsófi said...

hú, ez püspök-falat (népi nevén: gyümölcskenyér), ez nagyon királyságosan néz ki! szerintem a csokit azért tarthatod meg, mert az összes egyéb hipoallergént már rém ügyesen kitoltad az étrendedből.

Endy said...

Gratulàlok az oldalatokhoz, be-be nèzegetek s elobb-utobb ki is fogok probàlni nèhàny receptet.Tovàbbi jò munkàt!

irisz said...

köszi Zsófi! már csak az allergiámat kellene meggyőzni, h. ugyan tekintsen már el ettől az egy kis problémás elemtől, bár akkor lehet h. végletekig fajulna csokoládéfogyasztás és úgy járnék, mint Gombóc Artúr - és sose jutnék el Afrikába. :)))

köszi Endy! :)

Frazon Zsófi said...

ááá, a lemondás nyilvánvaló, hogy pszichikai tünetekhez vezetne...
:D
meg akkor nem tudnád teljesíteni a pánkóság alapkritériumait, ugyebár! úgyhogy tilos leállni!

irisz said...

:) oké, értettem - tartom magam az alapszabályokhoz! :))
majd indítok egy ijesztegetős blogot és oda befotózom, h. hogy néz ki a kezem két nap masszív csokoládéfogyasztás után... :P :P

Renata Kalman said...

Miben jelentkezik az allergiád, Írisz?

Karobot nagyon meg lehet szeretni...mondjuk az elején -évekkel ezelőtt- nem lelkesedtem, de most már rajongok érte.
Igaz valódi "csokit" házilag nem tudom miként lehetne belőle, de mázként szoktam használni karobot.

Nálunk a gyerekek tejallergiások.

irisz said...

ekcémám lesz tőle, és főleg a fő munakeszközként használt két kezemet támadja meg, meg az ujjaimat a gonosz.
várok még egy kicsit, hátha a cadbury és a lindt elkezd karobos csokoládékat gyártani, és akkor áttérek. :D

Frazon Zsófi said...

szerintem edd kesztyűben :D

irisz said...

vagy fessek kesztyűben? vagy csukott szemmel, akkor nem látom h. kiütött és sajgó a kezem... :)))

Renata Kalman said...

addig is részmegoldásként egy kis nyálcsorgató:
http://www.reformcukrasz.hu/

ahogy nézem, van amelyikben van kakaóvaj, de a legtöbb karobos és guszta!!!
na ha egy ilyen helyre én beszabadulnék!!

(javaslom, hogy a csokimikiket is nézzétek meg a Szaloncukor menüpont alatt (ja tudom jó ötlet tőlem ez így augusztusban)

(félreütések miatt bocs, de félkezezek itt kora reggel...)

irisz said...

kösziszépen! a helyi bioboltban lehet a csokoládékból kapni, de még nem volt elég bátorságom, h. megkóstoljam őket. A csokoládé nálam igen gyenge pont, tartok a csokoládé vonatkozású rosszélményektől. :)))