Saturday, June 28, 2008

ribizliribizliribizli

A ma délutáni ribizli befőzés a meggytől indult - de ígérem, a receptig is eljutok.
Két napja nem ültem gépnél, így csak ma reggel olvastam azt a mailt, ami többszörös továbbküldést követően ért hozzám, a Hulladék Munkaszövetség és az Élő Tiszáért közös kezdeményzéséről. A lényeg röviden: a termelőktől (Nagykörű) arcpirítóan olcsón akarták a kereskedők átvenni a meggyet, akik ezért úgy döntöttek, rohadjon a fán. Az Élő Tiszáért szövetség tagjai viszont rábeszélték őket, hogy szedjék le, ők pedig megszervezik, hogy a kereskedők megkerülésével eladják a meggyet. Így ma, szombaton 170 Ft/kg áron lehetett vásárolni meggyet a Császár-Komjádi uszoda előtti piacon. Hm...gondoltam, akkor meggy befőzéssel töltöm a délutánt. Igen ám, de én még kilenc órakor a reggeli kávémat szopogattam, és mire összecihöltem magam, és kiértem a piacra, mind elfogyott a meggy. (Jövő szombaton is lesz, reggel 8-tól!) Én nem tudom, ki hogy van a befőzéssel. Alapvetően nem egy ördöngős dolog, mégis kell hozzá lelkierő, és nem utolsó sorban: idő. Úgy éreztem, most lendületben vagyok, sőt, már bele is éltem magam, úgyhogy valami lekvárnak muszáj születnie.

Nemrég gabojsza gasztro blogján olvastam több káprázatos lekvár ötletet, amiben volt egy variáció erdei gyümölcsök és chilis csoki házasságára (itt az eredeti:
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2008/05/lekvrok.html). Ekkor akadt meg a szemem egy láda fekete ribizlin, és rögtön megéreztem a fanyar, savanyú gyümölcs és a keserű csokoládé összeilleszthetőségében rejlő lehetőségeket. Vettem tehát egy-egy kiló fekete és piros ribizlit, és már csak a lendületre kellett figyelnem.
Végül ezt főztem ki:
2 kg ribizli (fekete, piros)
1 kg cukor
2 csomag Oetker dzsemfix (2:1)
100 g 86%-os kakaótartalmú étcsoki (csak a fele mennyiséget csokiztam)
1/2 kávéskanál chlili
Az említett lendület, csak egyszer fogyott el: amikor már kétszer végighallgattam a Ludditák Porcogó albumát, és még mindig pucoltam a ribizlit ... viszont fültövig lilán nem tudtam más cédét betenni. A főzés viszont már nagyon gyorsan ment. A gyümölcshöz kevertem a cukrot és a fixet, melegedés közben kicsit megnyomogattam krumplinyomóval (de csak annyira, hogy a gyömülcs héja felrepedjen - nem törekedtem pépesítésre, csak arra, hogy az ízek a héj alá tudjanak furakodni). Forrás után még 2-3 perc, és már kész is. Nagyjából felét kiszedtem üvegekbe, majd a még forró maradékhoz hozzáadtam az összes csokit és a chilit. Ezt először csak hagytam, hogy olvadjon (addig az első négy üveget lefedtem, kb. 10 percre fejreállítottam), majd alaposan elkevertem, oszt üvegbe, fedve, fejreállítva, mint a csokimentes többieket.
Ilyen lett a csokimentes:
és ilyen a csokis:
Most még csak melegen és folyósan kóstoltam, de nehéz volt abbahagyni (csokifüggők hamar elhasználják). Összesen nyolc üveg lett belőle: négy mentes, négy csokis, chilis. Köszönet az ötletért és az ihletért!
Jövő héten pedig korán kelek, és veszek meggyet!

9 comments:

Anonymous said...

Zsófi, jól hangzik ez a csilis balhé. Én a minap egy-egy kiló fekete és piros cseresznyét meg egy kiló meggyet főztem össze fél kilónyi feketeribizlivel, és az is marha jó lett. Semmi fix, nem túl sok cukor, mert a cseresznye elég édes volt - hmmmm!
Ma viszont meggyet csináltam, de mivel elég vadonc íze volt, beletettem a hat kilóba egy evőkalány fahéjat, egy szűk marék szekfűszeget és egy evőkalány készen kapható reszelt citromhéjat. Nemazé, de ez se lett kutya.

Saly said...

Valamit mellényomtam, mert anonymusként írt ki. Mindegy. Ölelés, Saly

frazon zsófia said...

valóban jól hangzik, mindekttő. Nekem a meggy marad a jövő hétre! Nekem a meggyhez még a citromfű tetszene.. hm?
Üdv a pánkón! :)

frazon zsófia said...

ja, a fixhez még egy gondolat: szóval régóta kísérletezem azzal, hogy mivel tudnám kiváltani, de bevallom, azért győzött, mert így gyümölcs marad a gyümölcs - hiszen tényleg csak 2 perc a forrástól a főzés. én meg mindenben szeretem a röcsögőst :) az összetevők pedig nem olyan riasztóak

irisz said...

nem találok szavakat! azt hiszem beszélnünk kell, mégpedig Nálad, vhol a kamra közelében. :P :P
van egy csomó cserére váró mackós képem. Nem érdekel? Esetleg egy sakk partner a medvédnek? :))))))

frazon zsófia said...

nos, úgy látom, nagyon gyors támadást kell intézned a kamránk ellen, mert az elmúlt két napban meglehetősen erős támadásnak volt kitéve... mackók, meg a ház ura, hát így együtt elék falánk társaságot adtnak ki :-)) valamiért a csokis változat a nyerő. írjam rá az egyik üvegre, hogy "foglalt"?

frazon zsófia said...

ja, és látom, a 10 napos léböjtölés nem okozott maradandó károsulásokat!

irisz said...

gyorsan regenerálódó típus vagyok :)

frazon zsófia said...

micsoda mázli, mert már kezdtek kétségbeesni a csokik a kamárban...