Thursday, June 19, 2008

Automata kerékpárkölcsönző rendszer létesül Budapesten is?


Egy Combino villamos árából az egész budapesti belvárosban ki lehetne építeni az önkiszolgáló közösségi kerékpárkölcsönző rendszert - és állítólag már folynak is tárgyalások erről.

Egyre több világváros központjában lehet rövid időre, legfeljebb néhány órára kedvezményesen kerékpárhoz jutni: Rómában például a múlt hét péntekjén vezették be a szolgáltatást a 2007-ben indult párizsi Vélib mintájára. Bécsben, Barcelonában, Stockholmban vagy éppen Koppenhágában már évek óta lehet pedálozva csökkenteni a szmogot és a zsúfoltságot a szinte mindenütt felvehető és leadható bérbiciklikkel.

Washingtonban június végén vezetik be a közösségi kerékpárkölcsönzés intézményét, és a magyar szakértők szerint Budapesten sem kell már sokáig várni a környezetbarát és praktikus közlekedési forma meghonosodására. „Egy Combino villamos egymilliárd forintba kerül. A becslések alapján nagyjából ekkora összegből a budapesti belvárosban is ki lehet építeni a rendszert" - nyilatkozta Bodor Ádám, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter kerékpáros ügyekért felelős megbízottja. A miniszteri biztos szerint az ügyben már jó ideje zajlanak az egyeztetések. Ha meglesz az egyetértés az érintettek - elsősorban a főváros és a kerületek - között és lesz politikai akarat, akkor a döntéstől számított egy éven belül uniós támogatásból megvalósítható a beruházás.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az automata kölcsönzőket a helyiek használják - mondta az MTI-nek László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki szerint a jellemzően munkaidőben, reggeltől estig igénybe vehető szolgáltatás remekül kiegészíti a közösségi közlekedés különböző formáit. „A tipikus használó metróval, buszon, villamoson vagy vonattal érkezik a dugóktól sújtott belvárosba, aztán nyeregbe pattan és időben megérkezik. Az első félóra a legtöbb helyen ingyenes, utána pedig exponenciálisan növekszik a bérleti díj. Ez arra ösztönzi az embereket, hogy ne városnézésre vagy sportolásra használják a kerékpárt, hanem kizárólag közlekedésre és csak addig, ameddig feltétlenül szükséges."

A Kerékpárosklub több céggel tárgyal a budapesti hálózat kiépítéséről. A lehetséges befektetők egyelőre várnak, részben a közterületi reklámokra vonatkozó szabályozás miatt. „Budapesten a házfaltól az utcalámpán át a villamosok oldaláig szinte mindenhol lehet hirdetni. Túlkínálat van reklámfelületből, amely ezért olcsó, a rendszer üzemeltetőjének viszont a bicikliken és a kölcsönző állomásokon elhelyezett reklámok hozzák a bevételt" - mondta László János. A lehetséges befektetők másik fő problémája a biztonság. Attól tartanak, hogy a nyugat-európaihoz képest alacsonyabb életszínvonal miatt Budapesten még a speciális felszerelésű és festésű bérbicikliket is megérné ellopni.

Felhasználói oldalról a legnagyobb gondot a városi kerékpározással kapcsolatos félelmek jelentik. „A gyakorlott bringás tudja, hogy a Körúton a sáv közepén nem fogják elütni, aki viszont nem ismeri a viszonyokat, annak már a körúti sáv közepén kerekező bringás látványától is halálfélelme van. A szubjektív félelmeknek jelenleg nincs sok köze az objektív veszélyekhez, ezért felvilágosításra, szemléletváltásra van szükség, különben nem fogják használni a bérbicikliket" - figyelmeztet a legnagyobb magyar kerékpáros civil szervezet vezetője. Egyébként a klub legújabb vállalkozása is a szemléletváltást szolgálja: azt tervezik, hogy vásárolnak 25 kerékpárt, amelyeket hét napig ingyen használhat mindenki, aki a jogosítványát egy hétre letétbe helyezi a szervezetnél.

Forrás: Tudatos Vásárló

2 comments:

frazon zsófia said...

igen, igen, igen!
adjunk el egy combinot, és építsünk automata kerékpárkölcsönzőt! de miattam eladhatunk kettőt is...

irisz said...

egy négyest meg egy hatost, csak hogy vita ne legyen, én is benne vagyok!