Thursday, May 22, 2008

Egy nem utolsó vacsora

Kicsit szerénytelen a cím, de akkor ehhez még egy csinos kis álnaív megjegyzéssel folytatom: magam sem gondoltam volna, hogy fotón ilyen szép, amit csinálok! És miutána fotókat nem én csináltam, mindjárt nem is olyan nagyképű az egész.

Tehát a hétfő esti menü: provence-i lepény, rukkola saláta (én a két k-val formációt preferálom), és chillis csokikrém (négy főre).

lepény tészta:
25 dgk liszt (fele-fele "normál" és teljeskiörlésű)
12 dkg puha vaj
1 tojásságra (ki is hagyható)
2-3 teáskanál hideg víz
A lisztben elmorzsolom a vajat, és ha teszek bele tojást (ez alkalommal nem tettem, de ha mégis), akkor azt előtte villával felverem, a vizet pedig csak akkor teszem bele, ha úgy érzem, kell az állaghoz (a vajban sajnos általában van elég víz). A tésztát szokás szerint egy fél órára beteszem a hűtőbe, és ez bőven elég a rávalók elkészítéséhez.

rávaló hozzávalók:
kb. 10 paradicsom
1 nagy vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 paprika
1 kis cukkini
oliva bogyó (én a magosat szeretem)
oliva olaj, friss vagy szárított oregánó, só
A hagymát nem kockára, hanem szálakra vágom, amikor már majdnem készre pároltam oliva olajon, mellédobom az apróra vágott fokhagymát és az oregánót, és max fél perc múlva hozzáteszem a nem túl apróra vágott paradicsomot (én héjastól használom, mindig, mert szeretem). Só, bors, amennyi kell. Nem nagyon kevergetem, közepes lángon hagyom, hogy puhuljon, sűrűsödjön. Ha nem elég sűrű, lehet csalni egy kis aranyfácán paradicsompürével (max 1-2 teáskanál!). Ha kész, akkor kicsit hagyom hűlni, amíg újra a tésztával játszom.

A gáztepsi lesz a formátum, amire a tésztát kell hozni -- nem baj, ha nem tölti ki teljesen. Nyújtófával kicsit előnyújtom a tésztát, de én utána kézzel szoktam belenyomogatni a tepsi méretére (amit előtte kivajaztam, kiliszteztem). Sütőbe teszem (nem kell előmelegíteni), és vaksütéssel (rajta sütőpapír és nehezék, pl. szárazbab) kb. 10-15 percig sütöm. Utána a lepényidegen segédeszközöket (papír, szárazbab) paradicsomszószra cserélem, a tetejét pedig gyufaszál vastagságúra vágott paprikacsíkokkal, vékony cukkini karikákkal és oliva bogyóval "díszítem" (de az előző receptet olvasva szerintem pl. lehet zsenge zöld spárgát is tenni mondjuk a cukkini helyett). Végül még kb. 30 percet sütöttem, és akkor lett ilyen (fotó: Seta):


saláta:
10 dkg friss rukkola
20 dkg mozzarella golyó (ez két zacskó)
néhány puhább paradicsom kockára vágva
öntet (ez vagy csak oliva olaj, vagy vinaigrette -- 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál dijoni mustár, 1 evőkanál borecet és olivaolaj, amennyi jól esik)

És végül a desszert, amit egyszer már leírtam recepbe (chillis csoki címen), de akkor most egy kép róla:

2 comments:

irisz said...

valóban nem volt utolsó :), nem csak mert rendkívül finom volt, hanem mert hamarosan sort kerítünk az ellenvacsira is! :D

Frazon Zsófi said...

imádom a kihívásokat :o