Monday, October 26, 2009

Házikészítésű sushi

A múlt hét végére kaptunk egy kedves meghívást jó barátainkhoz, hogy menjünk és próbáljuk ki, milyen sushit házilag előállítani. Nagy volt az izgalom, de mint kiderült nem is olyan bonyolult az ügy. Maki sushit készítettünk.
A vásárcsarnok pince szekciójában található Ázsia boltból szereztünk alga lapokat, két féle édes gyömbért, wasabit.
A töltelék uborka, bébi kukorica, kaliforniai paprika és avokádó volt, valamint a húsevőknek füstölt lazac.
Bár rendelkezésre állt valamilyen speciális sushi rizs, egy kisebb logisztikai zavar miatt, sima jázmin rizs készült végül, ami tökéletesen megfelelt a célnak.
Ami a legfontosabb elem volt, az egy jól feltekerhetű bambusz tányéralátét, aminek segítségével tekertük a kis hengereket.
Az alátétre felfektettünk egy algalapot, arra terítettünk rizst, a rizsre kevés wasabit, majd mindenféle tetszőleges kombinációban a töltelékeket.
A tekerés pedig úgy ment, hogy először egy nagyobbat hajtottunk az alátéttel együtt az algalapon hogy létrejöjjön egy henger, majd folyamatosan gurítottuk előrefele az étel részt, magunk fele pedig tekertük vissza az alátétet.
Akárhogy is, de a végére mindig kaptunk egy sötét zöld palacsintát, amit már csak nyolcfele kellett szeletelni, és gyönyörködhettünk a helyes kis maki sushi karikákban. Szójaszósszal, gyömbérrel és még egy kevés wasabival ettük.

4 comments:

Frazon Zsófi said...

hurrá! nagyon szép!

hal said...

Hú, de megkívántam! :)

kata said...

Én is! iszonyú profin néz ki!

fedák said...

Hú, nagyon örülök ennek a sushi-írásnak. A lányoknak már rég meg szeretném mutatni mi is ez és hogy készül, megyek máris az Ázsia-boltba!
Köszi, szia
fedák