Thursday, February 26, 2009

táska környezetbarát fogyasztóknak

Teljesen meglepetésként ért a tegnap kapott, megkésett karácsonyi ajándék, egy kedves ismerőstől.
A fent látható "easy shopping bag" névre hallgató, nagyon helyes termék kifejezetten bevásárlókocsikra van idomítva, kampókkal a szélén felakasztható, így tudod, hogy meddig vásárolhasz, mi az, amit már kézben kell hazavinned, ha nagyon szükséged van rá. :)
Az ötlet több szempontból tetszik, egyrészt, ha nincs más választásod éés nagy bevásárlóközpontban vásárolsz, legalább nem hetven műanyagszatyorban (pedig ingyen van!!) viszed haza a cuccot, másrészt, ha kreatívan másra is tudod használni, akkor van egy nagyon aranyos, virágos, 40 literes, 15 kilót bíró táskád.

Én például most tervezem, hogy a bringámra szerzek egy kosarat, milyen jó lesz, ha a táska nem ugrándozik jobbra - balra kerekezés közben, hanem a kampókkal rögzíthetem a széleken.
Amin én változtatnék még a tökéletesítés jegyében, az egyrészt a kampók leszerelhetősége, mert ha nem a kocsin van, zavaró a négy műanyag karom. Másrészt a füleit nagyon picivel hosszabbra ereszteném, hogy a kisebb vállú jelentkezők még feltehessék, ha már a karjaik nem elég erősek a 15 kilós súly cipelésére és nem bevásárlókocsiból ki - kocsi csomagtartóba be útvonalon kell emelni. :).

A most meglévő praktikumai a kis belső zipzáros zseb, ami akkora, hogy belefér a pénztárcád, a szatyor szélei és a fülek is egymáshoz tépőzárazhatósága, valamint, ami, mint vicc, nagyon aranyos, hogy egy apró műanyag zsebecskében két u.csak műanyag, bevásárlókocsi-érme is található, így egyszerűen nem teheted meg, hogy ne őt vidd magaddal ezekután a nagy, kocsis boltokba. :)))
A nálunk lakó példány egy szegedi design boltból származik, a gyártó a reisenthel nevű cég.

6 comments:

Frazon Zsófi said...

nemrég láttam ilyet először, pont előttem állt egy nő, akinek ilyenje volt, és konstatáltam magam is, hogy jó kis találmány! ha jól nézem, a füle át van bújtatva a fémen, ha ilyen egyszerű, akkor szívesen varrok neked bele egy akkorát, hogy a válladra tudd akasztani!

irisz said...

bennem is felmerült a gondolat, hogy esetleg Te.. valamit... majd a farmerommal együtt viszem a táskát, esetleg a táskában viszem a farmeromat :)

Renata Kalman said...

:)
Fogadjátok szeretettel:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/02/barati-dij-avagy-apold.html

irisz said...

Nagyon szépen köszönjük!
Miután sokan vagyunk, és rengeteget vitatkoznánk a különböző díjak továbbadásán és a nyeremények szétosztásán :PP, sajnos tőlünk nem vándorol ez tovább, de cserébe fogadd szeretettel a speciális pánkó díjat, az alternatív golden bear-t, amit minden minket ajándékozó megkap ajándékba.
Íme:
http://vajaspanko.blogspot.com/2008/07/alternatv-golden-bear.html

Mónika said...

szupi és szép

Frazon Zsófi said...

igen, szerintem egy ilyen praktikus szatyor pont arra való, hogy beletegyél egy farmert - mint Füles a csuporba a szétdurrant lufit!
:)
hozzad, hozzad!