Monday, August 11, 2008

az én pestóm


Én sajnos nem utazom sehová, csak régóta el vagyok maradva ezzel a recepttel. Következzen tehát a szupertitkos, valószínűleg senki más által nem ismert pesto receptje:)


A legfontosabb szerintem, hogy tényleg sok bazsalikom kell hozzá. Nekem csak sok bazsalikomom van. Öt cserép boldog tulajdonosa vagyok, márciusban vetettem őket, magról (nyolc volt, de hármat elajándékoztam). Szóval azt hittem, ez több lesz, mint elég, de csak egy kis kompótostálnyi lett. Viszont finom. Így készítettem:


Jó sok diót durvára vágtam és kicsit megpirítottam. Az eredeti recept ugyan fenyőmaggal készül, de most csak dió volt itthon. 2-3 duci gerezd fokhagymát felvágtam (ez lehet, hogy egy kicsit sok, aki kevésbé szereti, szerintem egyet tegyen bele). Megkopasztottam a bazsalikombokraimat, megmostam, lecsepegtettem, és a dióval, fokhagymával együtt mozsárba tettem, jól összetörtem. Egy idő után bevetettem a botmixert is, közben adagoltam bele olívaolajat, kis , bors. Kevésnek tűnt, tettem bele még diót, ezt már durvára hagytam. És reszelt parmezánt a végén.


Amikor először csináltam, lusta voltam, és turmixgéppel próbálkoztam, de borzasztó volt kiskanállal kihalászni a kések alól, persze ipari mennyiségnél jó választás lehet.


Az első adag pennére került, a második pirítósra, két falat között egy kiskanállal tudtam megmenteni a fotó kedvéért. Írjátok meg, kérlek, ha van tippetek, hogyan lehet jó sok pestót készíteni?



5 comments:

Anonymous said...

Szia,
én aprítóval dolgozom, hetente egyszer mindig készül pesto :-) És bazsalikomból sosem elég. Az óvónéninknek akkora bazsalikomültetvénye van, de tényleg!! Legalább két négyzetméteren térdig érő, gyönyörű bazsalikomok.... irigylésreméltó!
Én még rukkolával szoktam keverni, az is nagyon finom, és a rukkola aztán úgy nő, mint a vadállat a kertben, ha akarom, ha nem :-)
Niki

irisz said...

Én már régóta nem csináltam pesto-t, de anno mi nem rendelkeztünk sajnos bazsalikom ültetvényekkel (most sem), így én fagyasztott bazsalikommal dolgoztam. Nagyon helyre kis dobozban lehet kapni fagyasztott fűszereket, a kevésbé szerencséseknek még mindig megadatik ez a pótmegoldás. :)

A paradicsomos verziót Ti nem szoktátok csinálni?

Frazon Zsófi said...

meg még úgy könyörületes a világ azokkal, akiknek nincs térdig bazsalikomszaguk, hogy akiknek igen, azok leszüretelik, és a piacon eladják :D a lehelen van egy ilyen csóka, lilát és zöldet is árul, oszt még óccsó is!

Mónika said...

köszi a tippeket!

Niki! A rukkola jó ötlet, nem tudom miért nem gondoltam hamarabb ilyesmire (nekem csak a szobanövények jutottak eszembe, ahogy körülnéztem a lakásban:)

Írisz, megosztod velünk a paradicsomost? van saját koktélparadicsomunk is:)

Zsófi, az a baj, hogy én nagyképűen úgy gondoltam, hogy nem veszek, majd én megtermelem! de jövőre dupla adagot vetek. esetleg kiveszek itt egy albérletet is, és ott nevelem őket:) (kertem nincs)

Frazon Zsófi said...

csak ez volt az ötletem arra, hogy lehet jó sok pestót készteni :D

nálam sajna a korábbaan megdalolt rukkola kipusztult, már csak a rozmaring bírja. lehet, hogy nincsnek ideális körülmények...