Monday, January 14, 2008

chillis csoki -- variációk egy témára


A receptet Nigella Lawson eredetijéből dolgoztam át, magam után szabadon. A végeredmény 4-6 kis kupica elképesztően finom, selymes csokikrém. Az elkészítés pofonegyszerű, az eltűntetés pedig észrevétlen.

Kell hozzá:
két tábla minél jobb minőségő (legalább 70%os) csoki (20 dkg összesen)
1,5 dl teszín
1 dl (lehet kicsit kevesebb) 3,5-ös tej
1 tojás
3-4 szem ánizs megtörve
őrölt chilli (fél kávéskanállal tettem bele, kicsit többet is elbír, de függ a chillitől -- én nem a nagyon durvát használom)

A csokit fel kell darabolni nagyon apróra, és egy edénybe/keverőtálba tenni. Majd a tejszínt, tejet fűszereket felmelegíteni forróra (de még ne forrjon), ráönteni az apróra darabolt csokira, hagyni, kb. fél percet, hogy elolvadjon, robotgéppel (habverő szár) keverni fél percet, ugyanennyit állni hagyni, beleütni az egész tojást, újra fél perc keverés és a munka része kész. Az a jó, ha vannak kicsi, kb. 1 dl-es poharak otthon (ha nincs, akkor meg az a jó, hogy lehet venni), abba érdemes porciózni, úgy 5-6 lesz belőle. Aztán már csak a természet dolgozik: 3-4 óra hűtés (ezt érdemes betartani), majd veszett fogyasztás. Nekem bejött, de hát az én természetem már csak ilyen.

1 comment:

irisz said...

hmmmmm most erről több nem juthat az eszembe :P